Vélemények nyelvtanulóinktól

Rendszeresen írnak a tanulóink sikerélményeikről, hogyan haladnak nyelvtanfolyamukon. Ezek írása természetesen nem kötelező, mindenkinek szíve joga eldönteni. Jellemzően kézzel írják ezeket a nyelviskolánkban, amit aztán ki szoktunk függeszteni az ügyféltérbe, illetve egy részét megosztjuk a facebook oldalunkon és a google+ oldalunkon is. A honlapunkon is olvasható sok idézet ezekből. Az elmúlt években lexikon méretű paksamétává nőtt ez a sok A/4-es lap. Igazából mi is szeretjük ezeket, nekünk is fontos a visszajelzés. A dicsérő szavak jól esnek és minket is „töltenek”, a negatívumokról meg jó, ha tudunk. Mert ha nem tudunk róla, nem tudjuk javítani.
 
Az utóbbi hónapban is született pár ilyen vélemény, ezekből szemezgetek a teljesség igénye nélkül ebben a bejegyzésben.
 
„A vizsga jó hangulatban telt, egyáltalán nem izgultam előtte. Úgy érzem sikerült a tankönyv anyagát olyan mértékig elsajátítanom, hogy nem okozott problémát sem a választott téma, sem az előre nem ismert szituációs feladat. A szókincsemen ugyan van még mit fejleszteni.”
 
V.M. Székesfehérár, angol nyelvtanuló
 
Nagyon jól érzem magam a nyelviskolában, a saját tempómban tudok haladni, hol gyorsabban, hol lassabban. A tanárok nagyon alaposak, minden hibát észrevesznek és kijavítanak, és közben rengeteget motiválnak szóban, dicséret formájában. A tananyag többször visszakanyarodik a régebben tanult nyelvtani szabályokhoz, így jobban bevésődnek az alapvető dolgok. A szóbeli modulzáró vizsgán nyelvtanáromnak köszönhetően nagyon jól éreztem magam, és remélem, hogy idővel még könnyedebben fog menni a kiejtés és az odaillő szavak megtalálása.
 
T. Viktor, Székesfehérvár, angol nyelvtanuló
 
„Túl vagyok a próba szóbeli nyelvvizsgán és 3 nap múlva jön az igazi. Egész jól sikerült így bizakodó vagyok. Elégedett vagyok a nyelvvizsga felkészítő tanfolyammal, érzem a változást, a fejlődést.”
B.R., Székesfehérvár, angol nyelvtanuló
 
„Jól éreztem magam a modulzáró vizsgán, nem is olyan rettenetes, mindent sikeresen elmondtam, amit akartam, könnyen ment. Mindenki kedves volt és a vizsga után megbeszéltük a hibáimat, amire legközelebb már odafigyelek.”
 
M.Laura, Székesfehérvár, angol nyelvtanuló
 
„Sok sikerem volt eddig a nyelvtanulásban, mióta idejárok. Többek között megtudtam mik a hibáim. Ez nagyon fontos, ha az ember fejlődni akar. Aztán az eddig nem világos nyelvtani részeket is jobban megértettem és alkalmazni is tudom őket. Ez az amiért ide jöttem. Annak idején ezeket az angolnál kellett helyrerakni, most a németben lévő hiányos részeket kellett tisztázni. Így már magabiztosan indulok a nyelvvizsgára.”
 
K.Anna, Székesfehérvár, német nyelvtanuló
 
„A beszédórák mindig jó hangulatban telnek. Most már, hogy a nyelvvizsgára készülök, egyre több hallgatás feladatot csinálunk. Sok témát és kifejezést átbeszélünk. Bátran kérdezhetünk, ha valamit nem értünk. Ha valami nem teljesen világos, akkor azt többször gyakoroljuk.”
 
B.A. Székesfehérvár, német nyelvtanuló
 
„Nagyon szeretek ebbe a nyelviskolába járni, mert rengeteget fejlődtem mind szóban, mind írásban. A beszédórákat mindig nagyon élvezem, mert sok újdonságot tanulok. A legjobb mikor párbeszédet is tudunk alkotni egy adott témáról.”
 
B.E. Székesfehérvár, német nyelvtanuló
 
„Nagyon örülök, hogy ebbe a nyelviskolába járhatok. Sokat tanultam eddig is, és a tanárok hozzáállása is nagyon pozitív, mindig segítőkészek és barátságosak.”
 
L.L. Székesfehérvár, angol nyelvtanuló
 
„ Kifejezetten élvezem ezt a fajta tanulást és vizsgázást, nincs az a bizonyos stressz, ami meggátol a haladásban. Teljesen meg vagyok elégedve mind a nyelvtanárokkal, mind a tananyaggal. Remélem minél többen kipróbálják ezt a nyelviskolát, mert akkor biztos, hogy haladni is fognak.”
 
S.Z. Székesfehérvár, angol nyelvtanuló
 
„Az eddig eltöltött időm alapján meg vagyok elégedve a nyelvtanárok hozzáállásával. Még nem volt részem ilyen oktatáson részt venni az iskola óta (6éve) és tetszik. A tanárok kedvesek, segítőkészek. Sikerem úgymond a német nyelv felelevenítése amivel szerintem sikerül elhelyezkednem Ausztriában, köszönhetően a tanároknak. A társaság és a hely is szimpatikus, családias. Egyedüli problémám az órarend írással volt, de mára már belejöttem. Köszönöm, hogy itt tanulhatok.”
 
B.I. Székesfehérvár, német nyelvtanuló
 
„Csak néhány hete kezdtem el itt tanulni, de már most látom, hogy szivesen jövök. Tetszik, hogy saját időbeosztásom szerint jöhetek, és hogy otthon nincs írásbeli feladat. Ha lassabban haladok, az is megfelelő, senki sem sűrget. Viszont ha valamit nem sikerült jól megtanulni, addig magyarázza és gyakoroltatja a tanár, amíg tényleg meg nem értem.”
 
T.I. Székesfehérvár, német nyelvtanuló
 
"Olyan nyelviskolát kerestem, ahol rugalmas, saját időbeosztás szerint lehet tanulni, személyre szabott tanulási terv szerint. Ahol folyamatos és precíz a számonkérés is. A próbatanfolyam egyértelműen meggyőzött arról, hogy jó helyen járok és itt kell folytatnom az angol nyelvtanulást. Nem csalódtam. Régi, sok esetben igen hiányos nyelvtudásomat kell fejleszteni, javítani. Mára már sokkal magabiztosabb vagyok, bátran használom az angol nyelvet. Sokat fejlődtem magamhoz képest. A Hello English nyelviskola sokat segít, lelkesít! Egy segítőkész, lelkes, felkészült csapat támogat az eredményes tanulásban. Köszönettel tartozom mindenkinek!"
 
N.M, Székesfehérvár, angol nyelvtanuló
 
Természetesen a fenti tanulói vélemények eredeti kézzel írott változata nyelviskolánkban megtekinthetők.  
 
 
 
 
Ez a bejegyzés a Hello English nyelviskola, vélemények témákörhöz tartozik.

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.