Nyelvvizsga munka mellett? Interjú egy volt tanulónkkal.

Egy kávé és sütemény mellé ültünk le beszélgetni Németh Andrással, nyelviskolánk volt tanulójával. A találkozónk célja az volt, hogy egy vele készített interjún keresztül bemutassuk a nyelvtanulásának útját.      András, ha jól tudom, munka mellett tanultál végig nyelviskolánkban? Mesélnél kicsit magadról és a munkakörödről?   Székesfehérvári vagyok, harmincöt éves. Kilenc éve vagyok házas, fiam nyolc éves, lányom pedig hét. Feleségem közalkalmazott. Én Budaörsön dolgozom egy logisztikai cégnél ötödik éve. Gyakorlatilag naponta ingázom a munkahelyem és székesfehérvári otthonom között. Mivel középvezetői munkakört töltök be, szerencsére hivatali időben dolgozom. Általában reggelente 7-kor már bent vagyok, elkerülve a csúcsforgalmat és 16 óra környékén indulok haza. Az út reggel alig több háromnegyed óránál, viszont a hazaút már nem ennyire kiszámítható, ha belefutok a dugóba, akár másfél órás autózás is lehet hazáig. 
 
Milyen végzettséged van? Miért volt fontos számodra az angol nyelvtanulás?
 
Főiskolán végeztem, logisztikai szakon. Gyakorlatilag már a gimnáziumban is német és angol nyelven tanultam, így volt a főiskolán is.  Mivel a német nyelv nekem jobban feküdt, több sikert értem el a tanulás során, az angol pedig a második választott nyelvem volt. Ennek megfelelően végig bukdácsoltam valahogy az iskolai évek alatt angolból. A munkakörömben a német nyelvet napi szinten használtam, és bár az angolra is egyre inkább szükség volt, nem tudtam rávenni magam a nyelvtanulásra. Ez aztán meg is bosszulta magát. A cégen belül megpályáztam egy magasabb vezetői pozíciót, amit végül az angol nyelvtudás hiánya miatt nem sikerült megnyernem. A dolog pikantériája ráadásul az volt, hogy egy olyan kollégám lett kiválasztva, aki fél éve sem dolgozott még a cégnél, viszont kétségkívül jól beszélt angolul és németül egyaránt. Hetekig dühös voltam a főnökeimre, úgy éreztem, kiszúrtak velem, nem bírtam megérteni, hogyan lehet számukra fontosabb az angol nyelvtudás, mint a szakmai tapasztalat és a cégnél töltött évek. Végül a HR vezetőnél kötöttem ki, hogy elégtételt vegyek az engem ért sérelemért. Elégtétel helyett egy komoly beszélgetésre került sor, ahol a felhozott érveknek engedve be kellett látnom, főnökeim korrektül jártak el, hisz már a pozíció kiírásában is szerepelt feltételként az angol nyelvtudás. A beszélgetés végén pedig jó tanácsot is kaptam a HR vezetőtől. Tanuljak ebből az esetből, mert a karrierem a jövőben is el fog akadni, ha nem fejlesztem fel az angolom.
 
Ha jól értem, ez adta a végső lökést neked, ezért kezdted el tanulni az angol nyelvet. Miért és hogyan választottad végül a Hello English-t nyelviskoládnak?
 
Az említett beszélgetést követően elkezdtem nyelviskolákat keresni az interneten. Először Budaörsön néztem körül, két nyelviskolába személyesen el is mentem. A probléma az volt, hogy az egyikben nem indult az én szintemen nyelvtanfolyam, a másiknál heti három napon délután öt órától hétig kellett volna nyelvórára járni. Ez időtervezés szempontjából nem volt ideális, munka után nagyjából egy órát valahol el kellett volna töltenem, majd a nyelvtanfolyam után, este hétkor még haza is kellett volna jönnöm. Így aztán el kezdtem Székesfehérváron is utánanézni a nyelviskoláknak. Nem volt egyszerű dolgom, a munkából hazautazásom kiszámíthatatlansága miatt, gyakorlatilag kötött idejű nyelvtanfolyamra nem mertem beiratkozni. Féltem, hogy nem érek vissza mindig a nyelvórákra, lemaradok, kimaradok, és végül csak elvesztegetem az időt. Feleségem aztán fel is keresett pár fehérvári iskolát, de mindenütt azt tanácsolták, miután elmondta a problémámat, hogy vagy a nyelviskola magánóráira iratkozzak be, vagy keressek magántanárt. Már éppen kezdtünk beletörődni, hogy nem lesz más választás, csak a kétségkívül drága magántanár, amikor pár ismerősünk ajánlotta a Hello English nyelviskolát. Rugalmas órarendről, hatékony nyelvtanításról meséltek, nem a hagyományos nyelvtanfolyamokról. Végül feleségem személyesen is elment hozzátok, hogy a végére járjon mi az igazság abból, amiket rólatok hallottunk. Emlékszem, aznap este lelkesen mesélte, a hír igaz, én fogom írni az órarendem, és a saját tempómban fogok tanulni. Szkeptikus voltam, túl jól hangzott az egész, de végül a feleségem azt mondta, nézzem meg én is személyesen, és kezdjem el a próbatanfolyamotokat, az alatt majd kiderül, mennyire igazak az ígéretek.
 
Akkor a feleséged javasolta, hogy felkeressél minket?
 
Így van, már másnap hívtam a nyelviskola telefonját és időpontot beszéltem meg egy szintfelmérőre. A szintfelméréskor alapos magyarázatot kaptam, hogyan zajlik majd a nyelvtanulásom, milyen a tudásszintem és nagyjából mennyi időre lesz szükség célomig, a középfokú nyelvvizsgáig. Szimpatikus volt a hely, az oktatásszervező-, akinek ezúton is köszönök mindent, hálás vagyok a sok segítségért Annamari. Végképp meggyőzött a próbatanfolyamra vállalt garanciátok. Nem volt nehéz belátnom mekkora előny az, hogy három hetem és 16 nyelvórám van kipróbálni benneteket, ráadásul úgy, ha nem tetszik az egész, visszaadjátok a teljes árát a próbatanfolyamnak. Aztán Annamari a beszélgetés végén odavitt a központi órarendetekhez. Leesett az állam, emlékszem, annyira meglepett, hogy milyen sokan tanulnak nálatok. Pár nap múlva már el is kezdtem a próbatanfolyamot.  
 
Mi volt a benyomásod a próbatanfolyamunk alatt?
 
Engem teljesen meggyőzött. A nyelvtanáraitok egytől egyig kiválóak szakmailag és végtelenül türelmesek, segítőkészek. El se tudom mondani mennyi segítséget kaptam tőlük, a rengeteg dicséretről és biztatásról nem is beszélve. A nyelvóráim időpontjaira eleinte segítséggel, de miután belejöttem én iratkoztam fel a központi órarendbe. Amikor próbatanfolyamra jártam, kétszer vagy háromszor előfordult, hogy dugóba kerültem és nem értem volna be nyelvórára. Mindegyik esetben telefonon tudtam szólni és azonnal tudtuk az időpontot nekem megfelelőre módosítani. A próbatanfolyam végére nem voltak kétségeim, nyugodt szívvel iratkoztam tovább.
 
Hónapokon át tanultál nálunk, milyen előnyöket tudsz felidézni?
 
Az első és számomra legfontosabb a rugalmas órarend volt. Többször is előfordult, hogy a nyelvtanulásra tervezett időpontjaimat az élet átírta. Eleinte hétfő-szerda péntek jártam hozzátok, de aztán ez kedd- csütörtök- szombatra módosult, végül többször is tanultam például vasárnap délelőtt is. Ezt egy másik nyelviskolában nem tudtam volna elérni, talán átkérhettem volna magam egy másik csoportba, de attól tartok, nem kezelték volna ennyire rugalmasan. Aztán ott vannak a túlórák, utazások miatt lemondott és másik időpontra átrakott nyelvórák. Ezt tényleg csak magántanárnál tudtam volna rajtatok kívül megtenni.
A másik nagy előny az volt számomra, hogy a heti beszédórákon rendszeresen gyakoroltuk az élő beszédet. Miután elértem a megfelelő szintet, már anyanyelvi beszédórákra járhattam. Az anyanyelvi beszédtanártól rengeteget tanultam, sokat segített a kiejtésem javításában és a beszédértésben. Neki köszönhetem, hogy magabiztos vagyok, ha meg kell szólalnom angolul, hisz rengeteget csiszolt a kiejtésemen és el is hitette velem, jól beszélem az angol nyelvet.
Aztán szerintem fontos volt az is, hogy a saját tanulási sebességemmel tudtam haladni. Nem kellett másokhoz alkalmazkodnom, nem maradtam le a tanulásban és nekem se kellett másokra várnom, hogy utolérjenek. Ide tartozik az is, hogy a nyelvtanároktól mindig egyénileg kaptam segítséget. Ha kellett akár többször is elmagyaráztak egy nyelvtani szabályt vagy ragozást, amíg meg nem értettem. Szükség esetén kiegészítő gyakorló feladatokat adtak, és végig azon dolgoztak, hogy az én nyelvtudásom fejlődjön.
 
Gondolom, voltak nehézségeid is, ezekről is mesélnél pár mondatban?
 
Nekem a leckezáró vizsgák voltak a legnehezebbek. Eleve vizsgadrukkos típus vagyok, a vizsgák előtt nagyon stresszes voltam. Persze utólag mindig beláttam, nem volt miért izgulni, egyrészt ugyanazok a nyelvtanárok vizsgáztattak, akik tanítottak, másrészt csak a tudásszintem mérték fel. Így rendszeresen kaptam én is visszajelzést a haladásomról, illetve a tanárok is láthatták, kell-e valamit a nyelvtudásomban korrigálni. Ráadásul a sok vizsgának köszönhetően rutinossá váltam, mire a nyelvvizsga felkészítő tanfolyam előtti próbanyelvvizsgáig jutottam. Végül a nyelvvizsga előtt már alig izgultam.
 
Ha már szóba hoztad, mi a véleményed a nyelvvizsga felkészítésünkről?
 
A felkészítő tanfolyam időszaka nagyon hajtós volt, rengeteget gyakoroltam szabad időmben is és a felkészítőn is. Alaposan felkészültünk a többi tanulóval a nyelvvizsgára, minden feladat típust begyakoroltunk, rengeteget magnóztunk, leveleket, fogalmazásokat írtunk. Utólag már elmerem mondani, a felkészítés végére el is fáradtam, ha még egy hétig tartott volna, biztos feladom. Meggyőződésem, hogy a felkészítő nélkül nem sikerült volna elsőre sem az írásbeli sem a szóbeli nyelvvizsgám. Meghozta az eredményt a hónapokon át tartó nyelvtanulás és a célirányos nyelvvizsga felkészítés.
 
2014 novemberében nyelvvizsgáztál, azóta átvehetted a középfokú tudásod igazoló bizonyítványt is. Van bármi előnyöd abból, hogy jól értesz és beszélsz angolul?
 
Természetesen. Miután a munkahelyemről elment az a kolléga, aki elnyerte előttem a vezetői pozíciót, újra pályáztam rá. Az angol nyelvi interjúm annyira jól sikerült, hogy én kaptam meg a munkakört tavaly októberben, még nyelvvizsga előtt. Büszke vagyok magamra, mert végigcsináltam és megvalósítottam, amit elterveztem. A munkahelyemen külön dicséretet kaptam a kitartásomért, és példaként emlegetnek, ha bárkinél a továbbképzés vagy tanulás kerül szóba. A magasabb pozíció magasabb bért is jelent, így a nyelvtanulásba fektetett pénz is meg fog térülni. Az új munkakörömben napi szinten levelezek, beszélek angolul és németül, így nem kopik a tudásom.
 
Mit mondanál az ismerőseidnek, akik nyelviskolát keresnek, ajánlanád a Hello English-t?
 
A Hello English egy korrekt, magas színvonalú nyelviskola, kiváló munkatársakkal, egyedi, de igen hatékony oktatási módszerrel. Aki elfoglalt, család és munka mellett akar nyelvet tanulni, nyugodtan válassza ezt a nyelviskolát. Ha ráadásul az időbeosztása nem tervezhető előre hónapokra, kerülje el a hagyományos nyelvtanfolyamokat. Még egy érdekesség, utánajártam kíváncsiságból, mennyibe került volna elérni ezt a tudásszintet, ha magántanárhoz jártam volna. Ha ugyanannyi nyelvórát töltöttem volna a magántanárnál, mint a Hello English nyelviskolánál, akkor háromszor annyi pénzt költöttem volna. Ez családos emberként nem utolsó szempont. Végül még annyit mondanék, nem akarok senkit meggyőzni, csak annyit szeretnék tapasztalatból javasolni, érdemes a Hello English próbatanfolyamán letesztelni, kinek mennyire válik be.
 
Nagyon köszönöm András, hogy felvállaltad ezt az interjút. Bízok benne, hogy a példádon keresztül érthetőbbe tudtuk tenni a Hello English nyelviskola módszerét, működését. Sok sikert kívánunk az új munkakörödben, legyen sok örömöd az angol nyelv használatában. 
 
 
Ez a bejegyzés a nyelviskola, nyelvvizsga, tanulói interjú témakörökhöz tartozik.

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.