Ez történt a Helloenglish-ben 2015-ben.

Igazán eseménydús évet tudhat maga mögött a Hello English nyelviskola csapata.  Összefoglalom a legfontosabb eseményeket, ami történt velünk 2015-ben.
 
 1. Egy évvel ezelőtt még a Honvéd utcában köszöntött ránk a 2015-ös év. Már akkor tudtuk, hogy költöznünk kell, mert a 2014 októberében indult német nyelvoktatás miatt már nem volt elegendő tantermünk. Aztán március végén léptünk egy nagyot, beköltöztünk a Tobak utcai irodaház második emeletére. A költözés okairól írtam egy részletes bejegyzést, amit ide kattintva el is tudsz olvasni: goo.gl/bNkKu3
Aztán viszonylag hamar rádöbbentünk, hogy a Tobak utca nem volt megfelelő választás. Így Júliusban ismét költöztünk. Az okokról szintén írtam egy bejegyzést: goo.gl/Abz1Cc
Másodszorra sikerült a nyelviskolánk színvonalának is megfelelő helyet találnunk a Deák Ferenc utca 13-ban. Utoljára 2010-ben költöztünk, de 2015-ben sikerült kétszer is. Ez jó sok munkával, stresszel járt, de utólag visszatekintve megérte a fáradságot. A mostani épület teljes első emeletén mi működünk, ideális körülményeket biztosítva a nyelvtanuláshoz. 
 
2. Ha már szóba hoztam, 2015-ben az elvárásaink szerint alakult a német nyelvoktatás fejlődése is. Német nyelvtanáraink sem unatkoztak – folyamatosan arra törekedtek, hogy a tanulók igényeihez legjobban igazodó, rugalmas órarenddel és saját tanulási tempóban tanítsák a nyelvet. Ennek eredménye, hogy 2015 végére több német tanulónk is sikeres nyelvvizsgával büszkélkedhet. Természetesen nem dőltünk hátra, folyamatosan fejlesztettünk, ennek részeként 2015 augusztusában elindult a német tagozatunk önálló weboldala is: goo.gl/pkBhvg
 
3. Az angol tagozatunkon annak ellenére, hogy kétszer költöztünk, nyelvtanár hiánnyal küzdöttünk, sikeres évet zártunk. Sokaknak segítettünk a nyelv elsajátításában és a sikeres nyelvvizsgára felkészülésben. Egész évben tanítottunk, csak piros betűs ünnepnapokon voltunk zárva. 2015-ben a letanított nyelvórák száma, a tanulók által írt tesztek száma és a sikeres lecke és modulzáró vizsga mennyisége is megjavította az eddigi legjobb eredményeinket. Ebben az évben is tartottuk magunkat ahhoz az ígéretünkhöz, hogy a 16 órás próbatanfolyamunkon le lehet tesztelni nyelvoktatásunkat. Igen, volt rá példa, hogy visszakérték a próbatanfolyam díját, amit kivétel nélkül, hiánytalanul teljesítettünk. Ebben az arányaink nem romlottak, továbbra is átlagban minden 18-ik próbatanfolyam beiratkozó lép vissza valamilyen indokkal, amit sosem kérdőjeleztünk meg. Összességében az eddigi legjobb évet tudjuk magunk mögött. 
 
4. Januárban indult el a nyelviskola vezetőjeként írt blogom, ami számomra is meglepő népszerűséget ért el. A 2015-ös évben 50 bejegyzést osztottam meg, amit 23168-szor olvastak el összesen! A legnépszerűbb cikkemben az angol érettségi és a nyelvvizsga kapcsolatát fejtettem ki, ide kattintva el is tudod olvasni: goo.gl/9jLCnO Eddig 1761 olvasást ért el, ez nem lehet véletlen, nyugodtan olvasd végig te is.
A második helyezést elérő cikkem 1007-szer olvasták eddig, és a nyelvvizsga botrány fejleményeit foglaltam össze benne. Itt a gyors link hozzá: goo.gl/WKnu5E
Ennél is nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy a Google keresője a „nyelviskola blog” kifejezésre az ötödik helyen, a „nyelvtanfolyam blog” kifejezésre pedig a harmadik helyen hozza az oldalam a találati listán.
A bloggal az volt a célom, hogy egyrészt betekintést adjak a nyelviskola életébe, illetve segítsek a nyelvtanulással kapcsolatos döntések meghozatalában. Másrészt szerettem volna minél több információt adni a kevésbé átlátható vagy köztudott dolgokról a nyelvtanítással kapcsolatban, illetve közkinccsé tenni olyan online és offline megoldásokat, alkalmazásokat, weboldalakat, amik segítenek a hatékonyabb nyelvtanulásban. A fenti statisztikák elég bátorítást adnak, hogy 2016-ban is folytassam a bejegyzések írását és megosztását. Addig is köszönöm a megtisztelő figyelmed!
 
5. Kiegészíteném az online jelenlétünkről fent már leírt adatokat és nézzük meg, mi jellemzett minket 2015-ben a „neten”. A nyelviskola hivatalos weboldalát 2015-ben háromszor módosítottuk. Minden módosítással a könnyebb használatot, érthetőbb információ átadást tartottuk szem előtt, illetve megmutatni és érzékeltetni, hogy élünk és dolgozunk. Az eredmény itt megnézhető: goo.gl/LhVrfL
Szintén ide tartozik, hogy egy további webcímre is felkerült ugyanez a tartalom, ahol a leendő angol tanulóinknak tettük lehetővé, hogy könnyebben megtaláljanak minket a Google segítségével. Nézd meg ezt a webcímünket is itt:
Meg kell említenem a Facebook oldalunk adatait is. A nyelviskola 1071 kedvelővel lépett át a 2015-ös évbe. Ezt évvégére majdnem sikerült megdupláznunk, ami óriási eredmény. Természetesen nem mindenki tartott ki mellettünk, talán túl sokszor posztoltunk, 47-en vonták vissza a kedvelésüket 2015-ben. Eddig 38 értékelést kaptunk, összesített eredményük 4,5 pont a maximális 5 pontból. Sok látogatói bejegyzés, 70 látogatói bejelentkezés, több mint 100 üzenetben érdeklődés, és megszámlálhatatlan like és hozzászólás volt a 2015 évi eredménye jelenlétünknek. Érdekességként például a karácsonyi üdvözlő videónkat 7800-an látták, ami fantasztikus! Ha még nem láttad, itt eléred: goo.gl/T62DH2
Kevésbé voltunk hatékonyak, de egész évben jelen voltunk és a fontosabb történéseket közzé tettük a G+ oldalunkon is. Ha nem vagy facebook kedvelő, követhetsz minket itt is, garantáltan kevesebb posztot fogsz tőlünk/rólunk kapni: 
Egy másik közösségi portálon, a Pinterest-en is 2015-ben készült el a nyelviskola oldala: goo.gl/TOBsfj
A kezdet óta már 126 képet tettünk fel a napi életünkről, történéseinkről, illetve egyéb érdekességekről. 
 
6. Szeptemberben Nyelviskola Avató eseményt tartottunk. Jelenlegi és volt tanulóink közül közel százan tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényünket. Egy igazán inspiráló élménybeszámolót hallhattunk Rakonczai Gábor vendégelőadónktól. A rendezvényről írt összefoglalómat itt tudod elolvasni: goo.gl/8fR2cI 
Gáborral készítettem egy rövid interjút is, amit szintén el tudsz érni ezen a gyors linken: goo.gl/IdIAms
Összességében elmondható, hogy az egész nagyon jól sikerült, remek hangulat és színvonalas volt az egész.
 
7. Tanulóink véleménye 2015-ben is fontos volt számunkra. Összesen 578 kézzel írt tanulói véleményt kaptunk, mindegyik pozitívan ítélte meg a munkánkat, kollégáinkat. Természetesen ezekben a visszajelzésekben voltak javaslatok is a fejlesztésre, amiket komolyan is vettünk és szinte mindegyiket megvalósítottuk. Ez is hozzájárult a fejlődésünkhöz, amit ezúton is köszönök. A blogomban több alkalommal is közre adtam ezekből a véleményekből összeállításokat, például itt elérhetsz egy ilyen összefoglalót: goo.gl/8dqEOA
Három interjút készítettem jelenlegi és volt tanulókkal, hogy mélyebb betekintésre is legyen lehetőség a tanulóink életébe, eredményeibe. Ezek elérhetők a blogon, például egy volt angol tanulónk interjúja nyitható meg ezen a gyors linken: goo.gl/QHIlhL
 
Valójában ez a 7 pont csak töredéke az év eseményeinek – nehéz lenne azt a rengeteg élményt összefoglalni egy bejegyzésben, amivel az idén gazdagodtunk.
Ezúton is köszönöm minden tanulónknak, hogy ezt lehetővé tették számunkra!
Bízok benne, hogy a Te éved is hasonlóan pozitívan telt – 2016-ot tekintve pedig sikerekben gazdag, eredményes új évet kívánok Neked!
Sok sikert!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ez a bejegyzés a Hello English Nyelviskola témakörhöz tartozik.

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.