A nyelvtanári képzés állomásai

A népszerű szakmák és képesítések köre folyamatosan változik, mint ahogy ennek függvényében az is, hogy melyik foglalkozásból van éppen hiány vagy túlképzés. A nyelvtanári szakma reményem szerint egy azok közül a hivatások közül, amelyekre mindig szükség lesz, valamint hogy a nyelvtanárok változatlanul foglalkoztatottak maradnak. Nézzük most meg, hogyan néz ki a nyelvtanári képzés – tényleg szükség van egy plusz év tanulásra a főiskolán, egyetemen?
 
 A nyelvtanári pályára történő felkészülés tulajdonképpen már a gimnáziumban elkezdődik. Ha egyetemi vagy főiskolai képzés keretében szeretné valaki megszerezni a képesítést: az egyetemi felvételihez a nyelvszakokra már az emelt szintű érettségi vizsga követelmény, ennek teljesítéséhez pedig rendszerint emelt nyelvóra számra és intenzív gyakorlásra van szükség.
 
Az oktatásba 2013-tól újra bevezetett osztatlan tanárképzés attól függően, hogy valaki általános iskolai vagy középiskolai pedagógus szeretne lenni, 10-12 félévet ölel fel.
A felvételt egy úgynevezett pályaalkalmassági vizsga előzi meg, amely felméri a jelentkezők motivációját, felkészültségét és elképzeléseit (az általa előzetesen beküldött motivációs levél alapján), és konkrét, helyben teljesítendő feladatokból áll. Elsőként egy pedagógiai témájú szöveg alapján kidolgozott konkrét nevelési helyzetre kell reagálni illetve véleményt formálni róla, ezután pedig egy, a jelentkező által kiválasztott pedagógiai olvasmányról kell elbeszélgetni a háromfős bizottság tagjaival. Nagyon fontos, amennyiben a felvételiző nem felel meg a pályaalkalmassági vizsgán, nem nyer felvételt az általa választott tanári szakra abban az esetben sem, ha egyébként a ponthatárok és a saját pontjai alapján bekerülne oda!
 
Szintén lényeges információ a leendő nyelvtanárok számára, hogy amennyiben mindkét szakjukat a nyelvszakok közül választják, legalább az egyik nyelv vagy az angol, vagy a német kell legyen. Ennek értelmében egyetemi képzés keretében nem lehet valaki francia-spanyol nyelvtanár: lehet angol-spanyol, német-spanyol, angol-francia vagy német-francia. Különbség a többi tanárszakhoz képest, hogy a nyelvtanár-jelölteknek az egy teljes év szakmai gyakorlat helyett csupán egy félévet kell teljesíteniük.
 
A tanári diploma megszerzése után nemcsak közoktatási intézményekben lehet elképzelni a további pályát: a különböző nyelviskolákban a kínálkozó állások mellett szakmai fejlődésre illetve nemzetközileg elismert nyelvtanári képesítések megszerzésére is van lehetőség, amelyekkel Magyarországon kívül is oktatható a választott nyelv, mint idegen nyelv. Sőt, több nyelviskola a diplomájukat még meg nem szerzett, jelenleg is tanuló nyelvtanár szakos hallgatók számára is kínál pozíciókat – természetesen nyelvtudásuknak és képzettségi szintjüknek megfelelően.
 
Nyelviskolánk szívesen fogadja a nyelvtanárok jelentkezését akár angol, akár német képzettséggel. Egész évben. Mivel folyamatosan tanítjuk felnőtt diákjainkat, az év bármely hónapjában akadhat üres tanári állás nyelviskolánkban. Ráadásul örömmel fogadjuk a pályakezdő tanárokat is, ezzel is növelve a friss diplomások elhelyezkedési esélyeit. A nyelvtanári feladatokat a Hello English nyelviskolában, teljes időben, illetve részmunkaidőben is el lehet látni, az elvárásokat és az állás leírását egy korábbi bejegyzésemből meg lehet ismerni. Ez a bejegyzés ide kattintva is elérhető: goo.gl/zki23X  Aktuális hirdetésünket pedig ezen a linken lehet elérni és megtekinteni: goo.gl/tsVEiC
 
Forrásként felhasználtam az eduline.hu cikkeit.  Sok sikert!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ez a bejegyzés a nyelviskola témakörhöz tartozik!

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.