KINŐTTÜK, KÖSZÖNJÜK!- Avagy miért költözik a Hello English?

Izgalmas napokat élünk. Új helyre költözik a nyelviskolánk, ami nem kis lépés, viszont annál nagyobb változás.  Több mint öt év telt el azóta, hogy a nyelviskolánk beköltözött a Honvéd u. 3/A-ba.  Az öt év alatt sokat fejlődtünk, nagyon sok embernek segítettünk az angol nyelvtanulásban és nyelvvizsga felkészítésben.  A költözés ennek a korszaknak a lezárása, de ebben a bejegyzésben összefoglalom a főbb állomásait, hogyan jutottunk el odáig, hogy elköltözünk a Tobak u.10. szám alatti irodaház második emeletére. Március 30-án reggel 08.00 órától már itt tanítunk angol és német nyelvet.
 
A Honvéd utcában 2009 végén kezdett el működni a nyelviskola. Először csak két tanteremnyi irodaegységben. Lelkesek voltunk, és elhivatottak, minden elfoglalt felnőttnek akartunk segíteni, hogy munka és család mellett is tudjanak nyelvet tanulni. Erre dolgoztuk ki a rugalmas időbeosztást nyújtó képzési rendszerünket. Eleinte nehezen tudtuk elmagyarázni az érdeklődőknek, hogyan is tanulnak nálunk. Ezért vezettük be az országban azóta is egyedülálló módon a próbatanfolyamot, amit ma is ugyanúgy igénybe tud venni minden új tanulónk. Aztán a próbatanfolyam 16 nyelvórája alatt a lehető legjobb szolgáltatást nyújtjuk, hogy mindenkit meggyőzzünk, nálunk érdemes továbbiratkozni. Természetesen az évek során nem tudtunk mindenkinek segíteni, bármennyire igyekeztünk. Volt, aki a próbatanfolyam után nem iratkozott tovább.  Arra is volt példa, hogy valaki próbatanfolyam lejárása előtt jelezte, a módszerünk, vagy a nyelviskolánk, neki nem jött be. Ilyen esetekre is volt- van megoldásunk, hisz a próbatanfolyamra 100%-os pénz visszafizetési garanciát vállalunk, amit mindig be is tartottunk. Ezeknek a korrekt feltételeknek, meg a magas színvonalú oktatásunknak köszönhető, hogy fokozatosan emelkedett a tanulói létszámunk. Egy év se telt el és a Honvéd utcában újabb, három tantermes irodaegységgel bővítettünk. Ezzel a mérettel gyakorlatilag 2013 végéig, általában kényelmesen tudtunk angolt tanítani. Elegendő volt a tantermek száma, mindennek jutott hely. A növekedésünk nem volt egyenletes, hol nőtt, hol csökkent kicsit, és utólag be kell vallanom, voltak időszakok, amikor túlzsúfoltakká váltunk. Ez kényelmetlen volt a tanulóinknak, és teher volt a nyelvtanárainknak. Végül adtunk egy végső lökést magunknak, hisz tavaly októberben elindítottuk a német tagozatunkat. Ezzel végleg nyilvánvalóvá vált, a Honvéd utcai nyelviskola fizikailag alkalmatlan arra, hogy a tőlünk megszokott, és a magunktól elvárt magas színvonalú nyelvtanítást biztosítani tudjuk. Hónapokon át kerestünk megfelelő méretű, jó állapotú, belváros közeli ingatlant, ahol megvalósíthatjuk mindazt, amit elterveztünk, hogy a nálunk tanulók igényeit maximálisan kiszolgálhassuk. Idén januárban végleg eldöntöttük, elvárásainknak és a tanulóink elvárásainak a Tobak utca 10 szám alatti irodaház második emelete fog a legjobban megfelelni. Az új helyen a szükséges átalakításokat a teljes festést meg kellett oldani. Miközben ezt a bejegyzést írom, a villanyszerelők még dolgoznak, a leendő tantermekbe új világítótesteket szerelnek fel, hogy az esti órákban is zavartalan legyen a tanítás. Így jutottunk el idáig, hogy március 28-29-én beköltözünk a Tobak utca 10. szám alatti irodaház második emeletére. Március 30-án, reggel 08.00 órától már itt folytatjuk az elfoglalt felnőttek angol és német nyelvtanítását. Zárásként szeretném megköszönni minden volt és jelenlegi munkatársamnak, hogy közös erővel, elhivatottsággal eljuthattunk idáig. És szeretném megköszönni minden régi és jelenlegi tanulónknak, hogy minket választottak! Nélkülük ez nem jött volna létre. És szeretném megköszönni minden leendő tanulónknak, ha nekünk szavaz bizalmat, nem kérünk mást, teszteljen le minket próbatanfolyamunkon a Tobak utca 10 szám második emeletén működő nyelviskolánkban és ha elégedett a nyelvoktatásunk színvonalával, tanuljon tovább nálunk akár a nyelvvizsgáig.   

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.