Hogyan válasszon nyelviskolát?

Tavaly ezzel a témával foglalkoztunk egy a Fejér Megyei Hírlapban megjelent cikkünkben, mint ahogy az a képen is látható. Ez mindig aktuális kérdés, ráadásul mostanában sokat foglalkozott a média is a majdnem ingyenes nyelvtanfolyamokkal, a diplomamentő program kapcsán. Akár a diplomamentő program miatt, akár nyelvtanfolyam miatt keres nyelviskolát, ne találomra válasszon.     Alapvetően semmi baj nincs azzal, ha barátai ismerősei ajánlására támaszkodik, de mielőtt döntene, érdemes önnek is utánajárni. Összeszedtem egy pár lépésből álló listát, ami megkönnyítheti a nyelviskola választást. Persze ez sem garancia arra, hogy az Önnek leginkább megfelelőt fogja választani, de legalább ön megpróbált mindent ennek érdekében megtenni.     
 
 
1, Első lépés egy lista összeállítása az ön által elérhető nyelviskolákról. Erre tökéletes megoldás a Google keresőjének használata. Itt viszont érdemes külön rákeresni nyelviskola és nyelvtanfolyam kifejezésre is. Ha a kifejezések mellé feltünteti a város nevét is, sokkal több releváns találatra számíthat.
 
2, A kapott találatok közül az első oldalon szereplő nyelviskoláknak, de legalább az első ötnek célszerű megnézni a weboldalát is. Mire figyeljen? Alapvető szabály, hogy minél informatívabb egy nyelviskola honlapja, minél jobban aktuális dátummal ellátott bejegyzéseket, nyelvtanfolyam indulási időpontokat talál, annál jobban bizakodhat. Ha a nyelviskola vezetőjéről, nyelvtanárokról, tanfolyamszervezőkről vannak fent fényképek, névvel és bemutatkozással vállalják magukat, az mindenképpen pozitív jel. A fényképek azt is jelezhetik, hogy a nyelviskola állandó munkatársi gárdával dolgozik, ami a színvonalas nyelvtanítás alapja.
 
3, Tovább erősítheti a bizakodást, ha megnézi a kilistázott nyelviskolák közösségi oldalait is. Nem túlzás kijelenteni, hogy ma már minden nyelviskolától elvárható, hogy legyen Facebook és/vagy Google+ oldala is. Itt szintén arra figyeljünk mennyire frissek a bejegyzések, vannak-e fényképek az iskoláról, munkatársakról, nyelvtanárokról.  Mennyi feliratkozója van a közösségi oldalnak, vannak-e vélemények, hozzászólások, röviden „élőnek” tűnik?
 
Ha a 3 lépést elvégezzük, garantáltan rövidebb lesz a listánk, a nem működő nyelviskolák már ki is hullottak a rostán.
 
4, A továbbjutott nyelviskolákat hívja is fel telefonon, vagy kérjen visszahívást a weboldalukon, ha erre van lehetőség. Egy telefon sokat elárul! Alapvető, hogy egy nyelviskola elérhető a szokott munkaidőben. Ha üzenetrögzítő fogadja a hívást, hagyjon üzenetet, az is árulkodó, hogy visszahívják-e, ha igen, mikor. Ha felveszik a telefont, arra figyeljen, mit mondanak. Jó jel, ha úgy veszik fel, hogy xy nyelviskola, ha még be is mutatkoznak a vonal másik végén az még pozitívabb. Sokat elárul, hogy mennyire kedves, segítőkész a telefonunkat fogadó fél. A legjobb, ha a telefonálás előtt összeír pár kérdést, amit aztán fel is tesz. Az is segíthet a későbbi döntéskor, ha a kapott válaszokat fel is jegyzi. Mit kérdezzen? Elsősorban az ön igényeire, problémáira keressen megoldást, de pár kérdést én is felsorolok segítségképpen.
 
Mit kérdezzen?
 
-       Tudásszint felmérés, - van-e, ha igen, díjmentes vagy pénzbe kerül? Személyes vagy internetes?
-       Hol tartják a nyelvtanfolyamot? A nyelviskola tantermeiben vagy egy külön bérelt helyen?
-       Amennyiben külső helyszínen lesz a képzés, megtekinthető-e?
-       Mekkora a csoportlétszám?
-       Van-e próbaórára lehetőség, vagy netán próbatanfolyamra?
-       Mennyibe kerülnek a tankönyvek? A nyelviskolában be lehet ezeket szerezni?
-       A tankönyvek és tanfolyam díján felül van-e más költség?
-       Regisztrációs vagy beiratkozási díj van-e?
-       Van részletfizetés vagy egy összegben kell a nyelvtanfolyamot kifizetni?
 
A kapott válaszokból le tudja mérni, mennyire segítőkész és tájékozott a nyelviskola munkatársa.
 
A rostán fent maradt nyelviskolákat érdemes végig is látogatni. Ha tanultunk már angolul vagy németül, akkor a látogatást érdemes telefonon le is egyeztetni és egy tudásszint felméréssel összekötni.
 
5, A nyelviskola személyes felkeresése nagyban segíteni fog a döntésében. Mielőtt belépne az iskolába, mérje fel, mennyire könnyen megközelíthető. Lehet-e parkolni, ingyenes vagy pénzbe kerül. Ha busszal fog nyelvórákra járni, az sem mindegy milyen messzire kell gyalogolni. A nyelviskolába lépve figyeljen az első benyomására. Hogy néz ki a hely, mennyire fogadják segítőkészen, és egyébként mennyire mozgalmas az iskola. Ha üres tantermek és mindössze egy munkatárs fogadja, az nem annyira jó jel, de az is lehet, hogy tanfolyami időn kívül érkezett. Nézzen körül azzal a szemmel, hogy képes lesz-e hónapokig abba a közegbe járni és tanulni. Nyugodtan kérje meg a munkatársat, hogy mutassa meg a tantermeket, és ha mosdóra is elkéredzkedik, még több benyomást tud gyűjteni. A tiszta rendezett környezet alapelvárás.
 
6, Ha tanult már, végeztessen tudásszint felmérést. A felmérés előtt, ha a nyelviskola munkatársa alaposan kifaggatja előző nyelvtanulásával kapcsolatban, az pozitív. Hol tanult, hány órás nyelvtanfolyamot végzett, esetleg magántanárhoz járt? Van-e nyelvvizsgája, ha van, milyen típus, mikor vizsgázott? Mennyire használja a nyelvtudását a hétköznapokban, és nem utolsó sorban mi a célja, miért akar nyelvet tanulni. És még számos kérdés elhangozhat a lényeg az, azt kell éreznie, Ön van a középpontban, Önről akarnak minél többet megtudni a nyelvtanulásával kapcsolatban. Ha ez az érzés megvan, adjon az adott nyelviskolának egy plusz jelet nyugodtan.
A tudásszint felmérést szinte minden nyelviskolában tesztekkel végzik. A teszt kitöltése után fontos, hogyan értékelik ki. Csak a megoldó kulcsot használja a nyelviskola munkatársa? A felmérés akkor korrekt, ha mindjárt szóban ki is értékelik közösen. Nem elég a hibás feladatok számát ismernie, ha el is magyarázza a tesztelő, miért rossz a válasz, és miért más a megoldás, az biztató jel. Ha bele is kérdez a teszt kérdésein felül, miért választotta az egyes válaszokat, akkor szinte biztos, hogy tényleg tudni akarja a munkatárs a tudásszintjét. 
 
Ha a fenti hat ponton végigmegy a nyelviskola kiválasztása során, jelentősen javul annak esélye, hogy az Ön igényeinek megfelelő nyelvtanfolyamra iratkozik be. Lehet, hogy sok időnek tűnik ezeket végigcsinálni, de ne felejtse el, céljához mérten sokat fog járni nyelvórákra, nem mindegy, hogy örömmel vagy csalódással teszi azt.
 
Végül pár mondat arról, hogy a Hello English nyelviskolában hogyan kezeljük ezeket a pontokat. 
 
Mivel ezt a bejegyzést a személyes blogomban olvassa, láthatja az arcképemet, cégvezetőként pedig ebben az írásban is vállalom nézeteimet és azon igyekszem, hogy Önnek segítsek.
Nyelviskolánkról sok képet talál itt a honlapon a galériában, garantáltan mindegyik nálunk készült, nem vásárolt képek. Ha felkeresi Pinterest oldalunkat ezen a linken: goo.gl/C4MOJN további aktuális fotókon ismerhet meg minket.
Jelen vagyunk a facebook-on is: goo.gl/OgJ66h ha átkattint, láthatja, ezernél többen követik az oldalunkat. Láthat véleményeket értékeléseket és azt is lemérheti mennyire frissek a posztjaink.
 
Használjuk a Google+ szolgáltatást, ezen a linken éri el a Hello English oldalát: goo.gl/p6RZSv
Itt is friss posztokat, sok fényképet talál, ami megmutatja mindennapjainkat.
 
A jövőben folyamatosan fejleszteni fogjuk internetes jelenlétünket, youtube csatornánkon is egyre több videóban fogjuk bemutatni nyelviskolánkat és módszerünket. A youtbe csatornánkat itt éri el: goo.gl/FEMS7R
 
Internetes törekvéseinket jól jellemzi, hogy weboldalunk mobil és tablet barát verzióban is elérhető.
 
Mivel nem hagyományos nyelviskola vagyunk, a nyitva tartásunk is eltérő, hétköznap reggel nyolctól este nyolcig, hétvégén reggel nyolctól délig nyitva vagyunk és tanítunk. Ezekben az időszakokban telefonon is garantáltan elérhetők vagyunk a +3670/609-2820 számon. Hívását oktatásszervező kolléganőim vagy én fogadom, nem üzenetrögzítővel kell társalognia.  Alapszabály nálunk, hogy a telefont négy csengetésen belül felvesszük.
Honlapunkon keresztül kérhet visszahívást illetve be is tud jelentkezni interjúra vagy tudásszint felmérőre.  A jelentkezésekre és visszahívás kérésekre munkanapokon 24 órán belül reagálunk, mindenkit visszahívunk.
 
Ha személyesen is felkeresne minket, a Honvéd utcában vagy a Malom utcában akár órákon át is ingyenesen parkolhat. Közel vagyunk a belvároshoz, a Magyar Király Szálló mindössze öt perc sétára van tőlünk. Helyi járat megálló a Móri úton, alig három percre van a nyelviskolánktól. Jól látható helyen vagyunk, utcafrontról nyílik a bejáratunk, kirakatunkat messziről felismerheti, hisz minden üvegfelületet angol zászlós plakátok fedik.  Nem egy tömbház emeleti lakásában tanítunk. Tantermeink, helységeink „üzleties” környezetet képviselnek, kényelmesek, jól felszereltek.
 
Ha tanult már angolul vagy németül garantáltan precíz szintfelmérésre számíthat. Négyszemközt azonnal kiértékeljük a tesztjét. Hibás válaszainál elmondjuk a helyes megoldásokat, sőt megmutatjuk a típushibáit is. A felmérés eredménye alapján rögtön konkrét javaslatot is adunk, mennyi idő alatt és milyen ütemben tudnánk felfejleszteni akár az angol akár a német nyelvtudását, hogy elérje a célját. Mindezt természetesen díj és kötelezettségmentesen.
A tudásszint felmérést követően sem kényszerítjük döntéshelyzetbe, kockázatmentesen ki is próbálhat minket.
 
Az országban egyedül nálunk van lehetősége próbatanfolyamra. Gyakorlatilag tizenhat nyelvórát tanulhat három hét alatt, ahol személyesen győződhet meg a nyelvtanítási módszerünk hatékonyságáról, sőt a mi kockázatunkra azt is tesztelheti, hogy a nyelvtanulás belefér-e a hétköznapjaiba.  A próbatanfolyamunk kedvezményes ára 12.500,-Ft, amire 100%-os pénz visszafizetési garanciát adunk. Ha nem jön be a módszerünk, vagy nem fér bele az idejébe a nyelvtanulás, csak jelzi és visszafizetjük a próbatanfolyam teljes árát.  A visszafizetésnek mindössze két feltétele van, a 16 nyelvórát ne használja fel, illetve a három hét letelte előtt jelezze, hogy nem szeretne tovább tanulni nálunk.
  Ezek korrekt feltételek, az összes Székesfehérvári nyelviskola közül mi vagyunk az egyetlenek, ahol ennyi nyelvórát tölthet el, mielőtt döntenie kellene.  A próbatanfolyamunkon megismerkedik a nyelvtanárainkkal is, és tapasztalhatja, mennyi személyes törődésre és segítségre számíthat, ha nálunk folytatja.  Az már csak ráadás, hogy a próbatanfolyam alatt a mi tankönyveinkből fog tanulni, nem kell azokat megvásárolni. Tapasztalatból tudjuk, hogy szinte mindenkinek vannak már otthon a polcon nyelvkönyvei, így azok számát nem akarjuk feleslegesen szaporítani. Csak akkor kell beszereznie a szükséges tankönyveket, amikor eldöntötte, hogy nálunk tanulja meg az angol vagy német nyelvet. Ezeket önállóan is beszerezheti, de nálunk is meg tudja vásárolni.
 
Bízok benne, hogy a fenti bejegyzéssel elegendő felvilágosítást sikerült adnom, hogy az ön igényeinek megfelelő nyelviskolát ki tudja választani. Ha a rólunk olvasottakról szeretne meggyőződni, telefonáljon vagy keressen fel minket személyesen, szívesen segítünk Önnek is elérni a szükséges nyelvtudást. 

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.